www.Horgaszat.Com - Pontyhorgász-magazin - Online

Oswald Viktor barátommal már régóta terveztünk egy közös horgászatot, végül ősszel kerül erre sor. Mindig is ki szerettem volna próbálni, milyen egy holtági horgászat. Mivel Viktornak volt már ebben tapasztalata, így az ő javaslatára a Csongrádi Serházzugi holtágra esett a választás.

 

Kezdeti nehézségek:

Az évszakot és az időjárást illetően, már bőven benne voltunk az őszben, ezért a holtág középső részére esett a választásunk, mivel itt volt a legmélyebb a holtág. A következő két nap kapás nélkül telt el, mikor is a halőr tudomásunkra adta, hogy balról és jobbról is a holtág majdnem teljes szélességében törpeharcsa háló van lefektetve, ami a mederfenéktől egészen 40-50cm-ig ér. Valószínűleg ennek volt nagy részben betudható a kapástalanság.

Serházzugi horgászat – ősz a holt Tiszán
Késő délután, amikor megérkeztünk gyönyörű őszi arcát mutatta a tájSerházzugi horgászat – ősz a holt TiszánA kapástanaság okát minden bizonnyal a törpeharcsa háló jelentette. Az egyesület vezetősége mindent megtesz a törpék gyérítése érdekében.Serházzugi horgászat – ősz a holt Tiszán

Gyorsan összepakoltunk, és már költöztünk is át a holtág feljebb lévő szakaszára, ahol már nem volt háló a vízben. 

Minden jó ha a vége jó:

Az első két nap után feladhattuk volna azzal a címszóval, hogy "nem eszik a hal", de szerencsére felismertük a helyzetet es nem voltunk restek átkötözni egy olyan helyre, ahol láttunk esélyt a halfogasra. Alig, hogy bevittük szerelékeinket az általunk jónak vélt részre, már is jelentkeztek a kapások, Így egy egész eredményes horgászatot tudhatunk magunk mögött. A négy éjszakás kaland ideje alatt jó néhány szép pontyot csábítottunk horogra egészen 15kg-ig.

Serházzugi horgászat – ősz a holt Tiszán
Új hely...Serházzugi horgászat – ősz a holt Tiszán...új reményekSerházzugi horgászat – ősz a holt Tiszán

A partszélben remekül működött az Acid Pear Pop up Chod szereléken...Serházzugi horgászat – ősz a holt Tiszán... és az Equinox a mederbenSerházzugi horgászat – ősz a holt TiszánAz éjszakai fogást biztonságban letároltuk a reggeli fotózásig.Serházzugi horgászat – ősz a holt TiszánIlyen gyönyörű pontyok élnek ittSerházzugi horgászat – ősz a holt TiszánEgy csodálatos napfelkelte, búcsú a holtágtól

 

forrás: Pontycentrum

Szeretnél hozzászólni?
Kommenteld a cikket Facebook-oldalunkon!

 

Oswald Viktor barátommal már régóta terveztünk egy közös horgászatot, végül ősszel kerül erre sor. Mindig is ki...

Posted by Horgászat - www.horgaszat.com on 2015. október 4.

Kommentelheted a Google Plus oldalunkon is!

 
FacebookTwitterGoogle bookmark

Frank Pizon - A nádas hangjai

Trakker TV