www.Horgaszat.Com - Pontyhorgász-magazin - Online

A nyár hiába ért véget a naptárban az igazán meleg napok, hetek júliussal és augusztussal még nem értek véget. A nyílt, tiszta vizű bánya-tavak ilyenkor a nappali órákban szinte kivétel nélkül haltalanok, és csupán az éjszakai órák, illetve a betörő hidegfront az, ami nagy eséllyel jó fogással kecsegtet. Ilyenkor érdemes felkeresni azokat a vízterületeket, amik gazdagon benőttek hínárral, mert a pontyok előszeretettel használják ezeket természetes búvóhelyként, valamint a sűrű hinarasban könnyen megtalálhatjuk azokat a helyeket ahol a pontyok vonulnak, illetve táplálkoznak.

 

SolarTackle Magyarország
Nagy melegben, ideális búvó és táplálkozó hely a pontyoknak
SolarTackle Magyarország
Gyönyörű tükrös a hínármező közepéből

És rögtön itt az első komoly hiba, amit szerintem azon horgászok nagy része elkövet, akik veszik a bátorságot és szerencsét próbálnak egy terjedelmes hínármezőben. Számtalanszor láttam már, ahogy a csónakkal egy sűrű terület felé érve a tapogatórúddal kilószámra tépik fel a hínárt. Ez szerintem a lehető legrosszabb dolog amit el lehet követni, kis túlzással a horgászat alapjait rontjuk el, ugyanis egyrészt a halak természetes, akár évek alatt kialakult életterét zavarjuk fel és romboljuk szét, másreszt a felesleges zajongással el is riasztjuk őket. A tapogató rudat szigorúan csak a tiszta területek és útvonalak kereséséhez használom. Lehet elsőre talán furán hangzik, de ezeket a tisztásokat először szabad szemmel kell megkeresnünk. Ahol nem nő fel a hínár a vízfelszínig, még ott is könnyedén észrevehetjük azokat a világosabb foltokat, ahol feltehetően tiszta kis placcok vannak az aljzaton. Egyszerűbben mondva világos foltokat kell keresnünk a nagy fekete hínárfoltokban.

SolarTackle Magyarország
Sűrű, hínaras területen kevesen horgásznak...nem véletlenül

SolarTackle Magyarország
Itthon magyar rekord lett volna ez a szép compó, ami egy apró tisztásról érkezett egy szem pop-up-ra

Természetesen sekélyebb vízen ezt könnyebb, mélyebb vagy alacsonyabb hínár esetében nehezebb feladat. Amikor pedig megvannak ezek a foltok, a tapogatórúd segítségével pontosan körbe tudjuk tapintani a tiszta terület határait. A következő lépés, hogy megkeressük azt az utat vagy utakat, amik ebbe a foltba bevezetnek. Ez egy fokkal már nehezebb dolog, mert ezek az esetek nagy részben nem tiszta egyenesek, hanem csupán kevésbé sűrű csapások, így nagyon finoman, szinte centiről centire, finom mozdulatokkal kell keresnünk, hogy valóban megérezzük a hínár sűrűségének változásait. Ezek a tiszta területek általában kavicsos vagy márgás, pár centis iszapréteggel rendelkező púpok. Az elmúlt években, amikor hínaras területen horgásztam, a legtöbb kapásom és legtöbb halam ez utóbbi típusú tisztásokról érkezett úgy, hogy a végszereléket a kivezető utak kapujához helyeztem el.

SolarTackle Magyarország
Ha magam alakítottam volna ki új, tiszta területet ezt a szép tükröst valószínűleg nem tudtam volna megfogni

A következő fontos eleme a hínaras horgászatnak az a végszerelék, amivel viszonylag nagy biztonsággal és eséllyel tudjuk a megakasztott halat kifárasztani. Én minden esetben a Safety Clip rendszert használom, aminek a lényege az ólom elakadáskor történő elhagyása. Így le tudjuk csökkenteni a szerelékre akadó hínár mennyiségét, és esetleges zsinórszakadásnál pedig a halak nem fogják magukkal vontatni a súlyos ólmokat is. Ezt én úgy könnyítem tovább, hogy a klipsz végéből egy kis darabot még le is vágok, hogy az ólom még könnyebben kiakadjon.

SolarTackle Magyarország
Hínaras területen a végszereléken sokkal több múlik, mint nyílt vízen
SolarTackle Magyarország
Egyértelműen a Safety Clip rendszer a legjobb választás a sűrű növényzet közötti horgászathozSolarTackle Magyarország
Mindíg visszavágok egy pici darabot, hogy az ólom még könnyebben leakadjon
SolarTackle Magyarország
A rendszer pontos összeállítása
SolarTackle Magyarország
A végszerelék fontos eleme, a PVA Bag Ring
SolarTackle Magyarország
Ebbe kerül a PVA háló és a horogelőke

A horogelőke hossza maximum 15 de inkább 10 centiméter körül van szintén azért, hogy az akadás minél hamarabb bekövetkezzen, és a lehető legkevesebb hínárt szedje össze a hal. Én 25 lb-ás bevonatos zsinórt használok úgy, hogy csupán a horog szára feletti két cm-es rész van lehámozva, hogy minél merevebb legyen, és hogy ne a csupasz fonott zsinór vágódjon be a hínárba és az esetlegesen rajtuk megtelepedő mini kagylókba és rákokba, hanem a bevonatos zsinór csússzon el rajtuk. Amikor hínaras vízterületen horgászom, horogméretben a 4-es és 6-os méreteket preferálom.

SolarTackle Magyarország
Kizárólag rövid, maximum 15 cm-es bevonatos előke

A csalikra nem térnék ki, mert a hínaras vízterület önmagában nem határozza meg azt, hogy a halak melyikre miként reagálnak. Erre már az adott vízen eltöltött horgászatok, illetve tapasztalat híján mások tanácsai, tippjei fognak választ adni.
Azonban van egy olyan dolog amit én előszeretettel használok hínaras vízeken. Ez pedig az Up&Down Mix. Valamiért ez nekem a hasonló vízeken való horgászatokon nagyon bevált. Véleményem szerint azért, mert ez a mix az átlagosnál sokkal intenzívebb, aromásabb, főleg ha használjuk a zacskóban található Bigshot-ot is. A folyamatosan liftező összetevők, amik nem csak fel-le, hanem oldalra a hínár közé is beúsznak, felkeltik az ott tartózkodó, ott pihenő halak figyelmét. Ezt az Up&Down Mixet kétféleképpen használom.

SolarTackle Magyarország
Horog mellé akasztott Up&Down Mix 

SolarTackle Magyarország
A horog csali dipbe, majd a mixben megforgatva könnyen felkelti a hínárban megbújó pontyok figyelmét

Egyrészt a klasszikus módon PVA hálóba töltve és a horog mellé akasztva, másrészt pedig a horogcsalit először dip-be mártva, majd pedig a mixbe beforgatva. Maga az aromás mix így nem az etetést, hanem csupán a figyelemfelkeltést szolgálja. A csalik íz világát tekintve valóban nem lehet nagy okosságot mondani, de szintén a saját tapasztalataim alapján azt kell írjam, hogy nálam a halak kb. 80%-a egy szem Pop-Up-ra érkezett.

SolarTackle Magyarország
A sűrű hínár védelmében megnő, akkor gyönyörű, egyedi mintázatú hal lesz ebből a kis tükörpontyból

Kiss Zsolt
Solar Tackle Hungary

Szeretnél hozzászólni?
Kommenteld a cikket Facebook-oldalunkon!

 

A nyár hiába ért véget a naptárban az igazán meleg napok, hetek júliussal és augusztussal még nem értek véget. A nyílt,...

Közzétette: Horgászat - www.horgaszat.com – 2016. január 12.
FacebookTwitterGoogle bookmark

Frank Pizon - A nádas hangjai

Trakker TV