www.Horgaszat.Com - Pontyhorgász-magazin - Online

A két túrám közti 2 hét a munkahelyen nagyon lassan telt, de végre ismét útnak indulhattunk. Ezúttal nem Sanyi csatlakozott hozzám, hanem Jimmy barátom. Ismét a 10. helyre szólt a foglalásunk. Az előző túra tapasztalata alapján felkészítettem Jimmyt a kevés kapásra, nehogy nagy csalódás érje, hát nem érte, de erről majd később...

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

Franciaországról talán mindenkiben kialakult már valamilyen kép, mely sok esetben a már sokak által jól ismert, hatalmas és rengeteg kihívást tartogató tározók, és sajnálatos módon a szintén nem kevés privát tóról érkező hatalmas fogásokból áll össze.Vannak persze olyan horgászok, akik egy harmadik színezőelemet is említenének, még pedig a felfedezésre váró ismeretlen vizeket – mi is közéjük tartozunk...

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

Mindenkiben ott lapul a megmagyarázhatatlan érzés amit a horgászat vált ki. Minél több időt tölteni a vízparton, a szerelékekkel, kötésekkel, csalizással variálni akár nomád körülmények között is... Messze a város zajától kicsit elbújva a hétköznapi ügyes bajos dolgok elől.
Ebből az érzésből táplálkozva indultunk el Barna Miki barátommal .Ő már többször járt ezen a vízen mesélt róla, azt kell mondanom a képeit nézve " ami a halakat és a tájat illeti "nem túlzás kijelenteni csodálatos hely!

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

A várva várt szokásos őszi túránk időpontja végre elérkezett. Szeptember 21-én hajnali öt órakor indultunk a 10. helyre Sanyi barátommal. Évek óta erre az állásra járunk, ezért elég jól ismerjük már a nagyon változatos mederviszonyokat...

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

Egy bojlis horgász életében mindig vannak meglepetések és fordulópontok. Amint a horog, persze a bojlival együtt a vízbe kerül, kétségek között vergődünk, mert nem tudhatjuk, hogy kudarc vagy egy életre szóló élmény vár ránk az elkövetkező néhány órában. Ez az írás egyik legsikeresebb horgászatáról szól, amikor minden tökéletesen összejött és egy kicsit dejà vu érzésem is volt horgászat közben!

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

Október végét írtunk, de mint ha még nyár lett volna. A hőmérséklet napközben a 23-25 C-ot is elérte, míg éjjel csak 11-12 C-ig hűlt vissza a levegő. Az időjárás előrejelzés a hét közepétől azonban erős lehűlést jósolt. A hozzánk közeli tározón sajnos már csak nappal lehetett horgászni, ezért felvetődött bennünk a Gyékényesi kavicsbányató meglátogatása, amin nem sokat gondolkoztunk. Így a kotró felé vettük az irányt...

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

Véget ért a nyár, a munka ment tovább a főiskola pedig ismét megnyitotta kapuit.. Nem lesz ez így jó, gondoltam magamban, horgászni kéne menni, de hova ha nincs időm.. Itt vagyok a fővárosban körülöttem csupa ellenszenves pacni víz, messzebbre egy két nap miatt fölöslegesnek éreztem elmenni. Ekkor megvilágosodtam, éppen csak a szememet nem szúrta ki, régi vágyam volt, hogy a Dunán horgászhassak. Miért ne, egy próbát megér, egyből elkezdtem gondolkodni merre is induljak. Szóltam Szabolcs barátomnak, hátha lenne kedve egy gyors kiruccanáshoz.

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

Nyugodtan kijelenthetem, hogy számomra ez a víz, maga a paradicsom. Pedig, itt nem élnek óriásra hizlalt pontyok, kizárólag az őshonos állomány"tengeti" életét. A MOHOSZ által telepített évi mennyiség nem mondható rekordnak. Ezeknek a pontyoknak kell meg birkózni nap, mint nap a több száz horgásszal. Vagy is inkább, hála az égnek, hogy mára egyre kevesebb rabsiccal. Őszintén szólva nem hinném, hogy valaha is megérjük azt, hogy minden horgász azért horgásszon, mert ez a hobbija, nem pedig a zsákmányszerzés és az anyagi javak motivációja hajtsa az embereket a vízpartra. Sajnos ebben nagyban hozzájárul a mai gazdasági helyzet. Egyre kevesebb pénzük van az egyszerű embereknek a horgászatra. De mind emellett mondjuk el, ha elmegyünk bowlingozni a játszma végén nem visszük haza a golyót!

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

Már több hónap is eltelt az óta, mióta felvettem a kapcsolatot a CFB golyók atyjával, Horváth Csabival. Anno, a világhálón nézelődve, bukkantam rá, hogy milyen gyönyörű fogásokat érnek el a sporttársak a Carp Friend Baits csalikkal. Hát érdeklődni kezdtem... Így jutottam el Csabihoz.

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

Minden évben a „gyors” horgászatok és pár kisebb verseny mellet, részt veszünk legalább 2 nagy megmérettetésen. Idén sem terveztük másként: az elsőt júniusban a Sinkár tóra, éppen ezért májusban elkezdtük a felkészülést. Kitaláltuk a stratégiát, megrendeltük a szükséges kellékeket és számoltuk a napokat.

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

 

Július elején indultunk a Mohosz horgásztanyájára, Tihany-Sajkod településre családjainkkal. A horgásztanya természetvédelmi területen fekszik, a part csónakos horgászok számára kikötővel ellátva, helyenként meghagyva természetes szépségében.

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

Az ecsédi történet folytatódik.

A spanyol visszatért.

Mint ahogy az előző írásban is megígértem, folytatjuk az ecsédi csapathorgászat élménybeszámolóját ,amikor is a harmadik hetet Ölyüs Roli lovagolta tovább Ecséden ugyanott a 10-es álláson.

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

Az ecsédi történet folytatódik!

A csapattagok váltásban horgásztak ugyanazon a helyen, ugyanazokon az etetéseken.
Az eredmény nem maradt el!!!

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

... avagy hogyan örökítsük meg a pillanatot egy fotózó masina segítségével?


Ebben a kis írásomban szeretnék rávilágítani, hogy mivel tehetnénk egy-egy fotónkat igényesebbé és saját magunk számára is tetszetősebbé.

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

Eljött végre május 25-e szombat.A régóta várt reggelen elindultunk Ecsédre.Délután 1-re megérkeztünk az egykori bányába ahol pár perc alatt kiderítettük hogy az elmúlt héten az 1-es álláson mindössze 2 halat fogtak, de ez minket cseppet sem érdekelt.Horgászatban bármi megtörténhet könnyen lehet bukni és nagyokat „nyerni"is.Beszélgettünk a srácokkal és ittunk mindenki egészségére a helyi pálinkából.

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

Ponty fárasztása egy vízi erdőben, amit egy fejre szerelhető kamerával rögzítettek valahol Franciaországban.

Hatalmas élmény és gyönyörű felvétel!

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark



A szokásos hétvégi horgászatomra indultam péntek délután, amikor csörgött a telefonom. Jó barátom hívott, hogy nem tud velem tartani, mert dolgoznia kell. Ez van! - gondoltam magamban és a felszerelések nagy részét vissza is pakoltam, amint letettem a telefont. Minden hétvégén legalább két napot kint töltök a szabadban, de most úgy határoztam, kipihenem magam és majd csak szombat reggel indulok útnak. Hajnalban csörgött a vekker, de nem bírtam felkelni. Túl melós volt a hét, ezért inkább visszafeküdtem aludni. Reggel a mobilom csörgésére riadtam, kis barátom Bence hívott:

- Na, mit fogtál? - szegezte nekem a kérdést.
- Semmit! - feleltem, mivel még itthon vagyok.
- Beteg vagy? - kérdezte.
- Nem csak kipihentem magam, mert fáradt voltam.
- Te nem szoktál ilyet csinálni, péntektől vasárnapig a vízen vagy mindig! Mi van veled?

Bővebben...

FacebookTwitterGoogle bookmark

Frank Pizon - A nádas hangjai

Trakker TV