www.Horgaszat.Com - Pontyhorgász-magazin - Online

Általánosságban az a jellemző, hogy a pontyok a táplálékfelvételnél a ráfordítást és a hasznot optimalizálják. Minden táplálékfelvétel költségekkel jár energia formájában (táplálékkeresés, garatfogakkal való összetörés...). Minden táplálékfelvétel energianyeréssel van összekötve.

Minél nagyobb a táplálékdarab, természetesen annál nagyobb az energianyerseség, de a táplálék nagyságával az energiaveszteség is nő, amit a keresésre, összezúzásra és az emésztésre fordít. Az emésztés is energiába kerül. Egy bizonyos nagyságnál illetve élénkségnél, mint például a nagy folyami ráknál az energianyereség olyan kicsi az energia vesztességgel szemben, hogy nem érdemes ezt a nagy zsákmányt megenni. Ezt az "optimális evés elméletét" sokszor bebizonyították már tudósok. A hal nagyságával az optimális csalinagyság is nő. De sosem szabad túl nagynak lennie.

Az optimális nagyság bőven a testhossz 4%-a alatt van. Mi úgy gondoljuk, hogy egy 20-25mm-es bojli egy 100cm-es pontynak optimális. A legjobb, ha annyira puha amennyire lehet, hogy az összetörésénél minél kevesebb legyen az energiaveszteség. Biztos, hogy nem úgy van, hogy egy 100cm-es ponty a 10mm-es bojlikat szívesebben veszi fel mint a 18mm-eseket, egyszerűen azért nem, mert a nagyobbaknál nagyobb az energianyereség. Úgy gondoljuk, hogy a kis bojlik előnye abban rejlik, hogy puhábbak mint a nagyok. Gondolkozzatok el rajta!! Az optimális evés elméletét a szemes etetésnél is jól lehet alkalmazni. Nem hisszük, hogy a nagy pontyoknak energia szempontjából optimális a kis kendermagok célzott felszívása. De mivel sokszor sok szemes-etetőanyagot etetünk, ezért érdemesebb az idejét azzal töltenie, hogy a helyet teljesen feltisztítsa, mint azzal, hogy nagyobb táplálékdarabokat keressen.

Ha a mennyiség már olyan kevés, hogy a pontynak keresnie kell a kendermagokat, akkor elhagyja a helyet, mivel energetikusan érdemesebb neki egy terített asztalt keresnie mint, hogy azzal pazarolja az idejét, hogy megkeresse az utolsó kendermagot is. Már hányszor hallottunk arról, hogy a pontyok nem ették meg az összes szemes takarmányt, ugyan a nagy részét igen, de mégsem akasztották meg őket. Ezt mi is meg tudtuk figyelni egy jól látható homokpadon egy tóban. 2 óra alatt nem ették meg az összes szemes etetőanyagot (10kg-os keverék bojli, búza, kukorica, csicseriborsó és földimogyoró, a földimogyorót abszolút nem ették meg!!). Ugyan megették az összes bojlit, de a szemes takarmánynak csak egy részét fogyasztották el, mielőtt továbbálltak az egyébként táplálékban szegény homokpadról.

Bizonyos etetési taktikákat meg lehet magyarázni az optimális evés elméletével. Megállapítottuk, hogy a táplálékban gazdag vizeken, mint például a Weseren nagy pontszerű etetésekkel nagyon jó eredményeket értünk el. Csak ilyenekkel tudtuk a táplálékban gazdag vizeken a pontyokat rövid ideig egy helyben tartani. Ha a szőnyeget már majdnem felették, akkor gyorsan utána kell etetni, mert különben továbbállnak a következő természetes tápláléklelőhelyre. A pontyoknak nem érdemes az utolsó bojli után is keresniük. Pontosan ezt tudtuk megfigyelni a gyakorlatban a táplálékban gazdag vizeken. Itt a nagy táplálékmennyiségek kis helyen nagyon eredményesek. Táplálékban szegény vizeken viszont a kis mennyiségű etetés nagy területen hatékony. Sokszor horgászunk egy 250ha-as tavon, nagy pontyállománnyal. Itt megmutatkozott, hogyha egy fél teniszpálya nagyságú területen kendermag, búza és bojli keverékével etetünk, 24 óráig ott tudjuk tartani a halakat.

Ennél a táplálékban szegény víznél energia szempontjából érdemes a halaknak az utolsó bojlit is megkeresnie, mivel nem találnak már természetes táplálékforrást, annak ellenére, hogy szívesebben ennének szúnyoglárvát. Egy másik szemszög amit ezzel az elmélettel meg lehet magyarázni, az a hirtelen növekedése ismert pontyoknak, melyeknek azelőtt évekig ugyan az volt a súlyuk. Ezt meg tudtuk figyelni két halnál, melyek ma már 30 font felett vannak és a kortársaikat 10 fonttal lehagyták két év alatt. Úgy gondoljuk, hogy ezek a halak azért lettek olyan nagyok, mert egy bizonyos energiában gazdag táplálékra specializálódtak, amit a többi ponty nem tudott megenni. Azt feltételezzük, hogy célzottan nagy kagylókat esznek, amelyek nagyon sok energiát tartalmaznak. Normál esetben ezek a kagylók az optimális evés elmélete alapján túl nagyok lennének. De mivel az idő folyamán a vízben nagy mennyiségű, a többi hal számára ehetetlen kagyló gyűlt össze, ezért ennek a két halnak érdemes volt specializálnia magát, mivel ezzel előnyben voltak a konkurenciával szemben. Az elején biztos nehéz volt ezeknek a nagy kagylóknak az evése. De a pontyok gyorsan nőttek és most már ők az egyedüliek akik ezt a táplálékot meg tudják enni.

Továbbá úgy gondoljuk, hogy bizonyos nagy pontyok például a döglött halak evésére specializálódtak. Csak az energiában gazdag táplálékra való specializálódással magyarázható az, hogy bizonyos halak súlya a többiekéhez képest megnő, míg a vízben látszólag nem változott meg semmi. A bojlira való specializálódás is elképzelhető, ami néhány vízben magyarázat lenne arra, hogy a halak hosszú idő után ismét el kezdtek nőni. Több horgász elkezdett hosszabb időn keresztül jó minőségű bojlival etetni, míg ezalatt a természetes táplálék illetve a pontyok száma változatlan maradt (személyes tapasztalat).


A garat hátsó részében történik a belső szelekciója a tápláléknak íz és forma alapján.
Az íz szerinti szelekciónál a nagyságtól, ízletességtől és az ehető és nem ehetőtől keverékétől függően három mechanizmust különböztetünk meg:

kiköpés (spitting):
A kopoltyúfedél nyomásának köszönhetően a nemkívánatos részecskéket mint például a rossz bojlikat nagy erővel kiköpik. A hal arra is használja, hogy a nagy iszapos darabokat kiköpje, ekkor leoldódik az iszap az ehetőről és ismét fel tudja venni a most már az ehető részecskét.

öblöget (rinsing):
A nagy táplálékdarabokat mint a bojlikat a nem kívánt részecskék közül ki lehet "mosni-öblögetni". Tételezzük fel hogy a csalinkat felveszi és a garat elülső részében a garatcsatornában tarja. A ponty most többször szívhat be vizet és a kopoltyún keresztül ismét kiköpheti (hasonló mint a hyperventiláció) anélkül, hogy kiköpné a bojlit. Ezt a szájában tartja. Így az ehető bojlit az iszaprészecskéktől megtisztítja és egyben ellenőrzi-teszteli (az ízlelőbimbókkal, 820 db négyzetmilliméterenként, amelyek legfőképpen a garatban a palatálszerven(íny?) vannak jelen). Ha így veszi fel a táplálékot a ponty, akkor természetesen nagy a veszély, hogy a bojlit kiköpi mert észreveszi, hogy valami nem stimmel vele, vagy mert a bojlit nem ehetőként azonosítja (ez a valószínűbb).

szelektív visszatartás-visszafogás:
Ha a táplálék puha iszapon van, akkor nagy mennyiségű szerves és szervetlen hulladékot (üledék, homok, növényi részek) vesz ezzel fel, amit ki kell köpnie, tehát el kell választani az ehetőtől. Sibing (1992) azt feltételezi, hogy az úgynevezett palatálszerv a hátsó garatban pillanatnyi, rövid ideig tartó daganatszerű domborulattal megtartja az ehető részecskét és a nem ehető részecskéket a kopoltyún keresztül kimossa. A garatnak az a szerepe, hogy megtartsa a szűk kapcsolatot a palatálszerv teteje és az alja között. A palatálszerven van a legtöbb ízlelőbimbó. Nagyon fontos a az úgynevezett előretolása a zárt szájnak. Az állkapcsait zárt szájnál előretolja és visszahúzza, hasonlóan mint a részecskeevésnél. Ekkor víz jön be kopoltyún keresztül.

Sokan megfigyelték már tiszta vízben, hogy a pontyok a csalit bevették a szájukba, azt bezárták álkapcsukat előre hátra mozgatták, mielőtt kiköpték a csalit. Hasonló viselkedésekről számoltak be az Angolok könyveikben (azért Angolok, mert náluk sok nagyon tiszta víz van). A ponty ellenőrzi, hogy ehető e a tápláléka. A bojliknál pont ezt csinálja a ponty, főleg akkor ha a bojlikat iszappal együtt veszi fel. A ponty egyszerűen megpróbálja, elválasztani az ehetőt a nem ehetőtől, mivel a kis részecskék ettől a "forgatástól" a hátsó garatrészből a száj elejébe mosódnak. Így eltudja választani az ehetőt a nem ehtőtől és a nem ehetőt "kimossa" a kopoltyún keresztül. Ha ezt a relatív gyakori viselkedést alkalmazza a ponty és nem akad meg azonnal, akkor nagy a veszély, hogy kiköpi. De sokszor azért "fújja" ki a csalit, nem azért mert a ponty kiemelkedően okos, hanem mert a bojlit nem ehetőként azonosítja, vagy mert olyan sok az iszap a szájában, hogy ettől akar megszabadulni a kifújással. Ezután a bojlit ismét felveheti. A szelektív visszatartást gyakrabban alkalmazzák mint az öblögetést.

A gabonát és a bojlit részecskeevéssel veszik fel. A bojlikat "öblögethetik" vagy "szelektíven visszatarthatják". A gabonát vagy a részecskéket (pl. pellets) általánosságban "szelektíven visszatartják". A részecskéket és a bojlikat egyaránt kiköphetik.

A csali potenciális kiköpési lehetősége egy már sokszor megvitatott téma. Be kell vallanunk, hogy nem szerelék-előke fanatikusok vagyunk, hanem csaliőrültek. Azt az álláspontot képviseljük, hogy nem létezik "anti-kiköpés" előke-szerelék. Csak 60-90%-át akasztjuk meg azoknak a halaknak, amelyek felveszik a csalinkat. Terry Hearn a megfigyelései alapján csupán 50%-ról is beszél.

Idáig mindig nagyon egyszerűen csináltuk (nem komplikáltuk túl). Fonott előke, No Knot Rig, hajszál keresztülhúzva Bolt Rig. Úgy gondoljuk, hogy a hajszál és az előke hosszával annyit lehet kísérletezni, hogy az elején ennyi bőven elég. Ismerünk Németországban egy vizet (5 ha) amelyen 10 éve intenzíven horgásznak bojlival. Bizonyos halakat 5-10-szer is megfognak évente és már évek óta. Különösen a legnagyobb halakat fogják meg újra és újra. Hogy lehetséges ez, nem tanulnak belőle? Az Angolok újra és újra olyan elővigyázatos halakról számolnak be, amelyek minden bojlit ellenőriznek, az ajkuk közé veszik a bojlikat és lassan hátraúsznak vele. Ezt túlzásnak tartjuk és úgy gondoljuk, hogy az Angolok a pontyokat csak rosszul értelmezték. Egy hasonlónak tűnő viselkedést mi is meg tudtunk már figyelni (egy lapos, part közeli homokpadon). Láttuk, ahogy a pontyok a bojlikat 4-5-ször felveszik és kiköpik. A horgon lévő csalikkal egyaránt ez történt mint a "szabadon" lévőkkel. Harmadszorra megakasztottunk egy pontyot. Bizonyos szinten biztos tanulékonyak a pontyok. De úgy gondoljuk, hogy ez inkább arra vonatkozik, hogy bizonyos erősen meghorgászott részeit egy víznek elkerülik és nem a táplálékfelvételre. Egyértelműen megtudtuk azt is figyelni, hogy először meghorgászott pontyok (friss telepítés...), egy éven belül abbahagyták az ugrálást (nem mutatták meg magukat), vagy elkezdtek inkább éjszaka táplálkozni.

Az ilyen erősen meghorgászott vizeken a bojlit már természetes tápláléknak lehet tekinteni. Az egyik vizünkön van egy már megemlített nagy homokpad, amelyen nincs semmilyen természetes táplálék. De évek óta sokat és gyakran etetnek oda. A pontyok még most se kerülik el ezt a homokpadot és újra és újra bojlikat keresnek ott. A ponty úgy "gondolja" , hogy a bojlik a vízben nőnek. Egy nagy pontynak nap mint nap meg kell küzdenie a táplálékért a konkurenciával. Nem engedheti meg magának, hogy egyenként ellenőrizze a bojlikat. A társai egyszerűen elennének előle mindent. Ennek ellenére úgy van, hogy a szűz vizeken a bojlikat a halak mélyen beszívják és részben mélyen akadnak. Később inkább óvatosabban kapnak a halak és előbb veszítjük el őket. Tehát bizonyos változások a bojli-felvételben fellépnek, de nem kell túlzásba vinni.

Valószínűleg az a helyzet, hogy csodálkoznánk ahogy a "szűz" pontyok a csalinkat beszívják és ismét kiköpik, anélkül, hogy megakasztanánk őket, egyszerűen azért mert érzik az ellenállást, nem éhesek vagy nem ehetőként azonosítja a bojlit, mert annyira keményre lett a bojli kérge főzve, hogy nem stimulálják ingerek az ízlelőbimbóit. Szerintünk ez a kifújás hozzátartozik és nem tudjuk az összes halat megakasztani. Az, hogy bizonyos halakat olyan ritkán fognak meg az azon alapszik, hogy sajátos a táplálékfelvételük (lásd Terry Hearn) vagy szívesebben esznek természetes táplálékot és csak ritkán bojlit. Sokszor bizonyos pontyokat rendkívüli események után akasszák meg, mint például az ívás, vagy akkor amikor beteg a hal. Ennek ellenére arra törekszünk, hogy megakasszuk mindegyik pontyot amelyik felveszi a bojlinkat.

Szerintünk a legfontosabb egy jó Bolt Rig egy nagyon éles horoggal, amit gondosan ellenőrzünk. A pontynak nem szabadna továbbúsznia a bojlink felvétele után anélkül, hogy megbökné magát. Itt egy probléma előtt állunk. Hogy érjük ezt el? A döntő a megfelelő előkehossz. Ahogy már meséltük a ponty a táplálékot egy fejnyi távolságig be tudja szívni. Tételezzük fel, hogy egy bizonyos halnak az a tulajdonsága, hogy a táplálékát mindig nagy távolságból szívja fel. Akkor ritkán fogják megakasztani, mivel a legtöbben rövid előkét használnak és a bojli még a ponty száját se fogja elérni. Vagy a ponty olyan kövér, hogy muszáj neki nagy távolságból szívnia. Esetleg nagyon a szája szélében megakasztjuk a halat. A másik oldalról a hosszú előke túl sok szabadságot-mozgásteret ad. Tehát az előke és a hajszál hosszát bizonyos halakhoz vagy vizekhez "hozzápasszolhatjuk". Most a kifújás problémája előtt állunk, bármilyen okból kifolyólag történjen is ez. El kell érnünk, hogy a horog kifújása a pontynak nehezére essen. Úgy gondoljuk, hogy esetleg, a fonott előke a puha formájának köszönhetően kifejezetten arra van "kitalálva" , hogy kifújja a ponty. Nylonelőkék jobbak lehetnek, mivel merevebbek. Egy ígéretes szerelés a Stiff Rig. A merevségének köszönhetően biztosított, hogy a ponty azonnal érezze az ólmot és megbökje magát. Ha megpróbálja kifújni a bojlit, a bojli a horoggal együtt előbb ütközik a szájpadláshoz mint egy fonott előkénél. Természetesen ezek csak gondolatok, mi sem tudhatjuk. A horog "szerelésénél" a Line Aligner vagy a Through the Eye kerülhet bevetésre. A Line Aligner egy lehetőség, a felkínálás mindenesetre rosszabb nem lesz tőle, habár Gibbinson véleményéről 100%-ig nem vagyunk meggyőződve. Örülnénk ha a szerelékekről illetve a megfigyelt táplálékfelvétel jelenségéről még többet megtudhatnánk.

De menjünk tovább a felsorolt pontoknál:
A nagyság alapú táplálékszelekció a pontynál csak a kopoltyún (a kopoltyúívek külső felén kopoltyúlamellák vannak, amellyel a hal lélegzik, a belső felén a garat irányába pedig csontos ágszerű végződések) keresztül lehetséges. Továbbá, ahogy már írtuk a garatfogak távolsága is egy lehetséges nagyságszelekció (maximum 3-4%-a a testhossznak). A táplálék szállítása a garatfogakhoz a palatálszerv és a vele szemben lévő postlinguál szerv perisztaltikus-féregszerű mozgásával történik (úgy mint az emberek és állatok belében). A garatfogakat kitágítja és a bojlikat széttöri illetve összeőrli. Az árpaszemekkel való kísérletezés megmutatta, hogy a gabona őrlése a "kezelési idő" 95%-át teheti ki ennél a tápláléknál ez akár több percig is tarthat. A gabona őrlése nem történik olyan gyorsan, mint ahogy az ember gondolná. A táplálékot a garatfogak összezárásával lenyeli (9-es pont) és az emésztéshez vezeti (10-es pont). Az emésztésről már több beszámolót is írtunk Karpfenscene (2/99) Fisch & Fang (Arlinghaus Mai/99)

A következő részekben a pontycsalikról, csalogató hatásáról, kinézetéről, attraktorokról, aminosavakról, betainról, fűszerekről... lesz szó.

Robert Arlinghaus és Jürgen Meyer
fordította: Honyák Gábor

forrás: halzona.hu

 

Szeretnél hozzászólni?
Kommenteld a cikket Facebook-oldalunkon!
 
Kommentelheted a Google Plus oldalunkon is!
 

 

FacebookTwitterGoogle bookmark

Frank Pizon - A nádas hangjai

Trakker TV