www.Horgaszat.Com - Pontyhorgász-magazin - Online

Szeretném veletek megosztani egy rövid horgászatom élményeit, amit hideg időben egy nagyon szép helyen töltöttem el a Labe-folyó alsó részén. Ezen a helyen már tavaly márciusban is szép halakat fogtam, nem mellesleg egy 15kilós tőpontyot -15°C-os hőmérséklet mellett.

 

A helyre az ünnepek között tértem vissza, dátum szerint 12.28-tól egészen 2013.12.30-ig. Erre az akcióra már ősztől készültem,így pontosan tudtam hogy mit és hogyan fogok csinálni. Megérkezésemkor láttam hogy a hely foglalt, de az ott horgászó kolléga este pakolni kezdett, így szabad helyen tevékenykedhetek tovább. Nagyon örültem neki, és elkezdtem kipakolni a kocsiból a cuccomat, amiket a lehető leghamarabb száraz helyre kellett raknom.

Miután mindent előkészítettem a másnapi horgászathoz, felépítettem a lakhelyem. A horgász aki itt pecázott, fogott 2 pontyot és elment haza. Abban a pillanatban nekiláttam az etetésnek. Ezt a területet jól ismerem, ezért tudok az elmerült kősáncról ami hozzávetőlegesen 80méterre van a parttól és 1 méterre a felszín alatt, a kősánc mellett a mélység pedig 3 méter.

Habozás nélkül megszórtam a területet 3 kiló Kill Krill Attrakt-tal 21es méretben, és bedobtam még kb. féll kilónyi Attract hookerst ugyan abban az ízben, mivel ezzel fogok horgászni a következő napokban. Délután 4-kor besötétedett, én pedig befeküdtem a sátorba, és hamar el is aludtam. El kell ismernem hogy nincs rosszabb dolog annál, mint parton lévő végszerelékek mellett elaludni. Rosszabb mint mikor a hőmérséklet -10°C alá csökken.

Fagyos esték

Fagyos esték

 

Reggel hamar felébredtem, felraktam a botokra az előkéket, amiket már előző nap előkészítettem.
Nagyon izgatott voltam mivel az első kapás bedobás után 15 percel érkezett. A nap folyamán 6 gyönyörű labe-i pontyot fogtam, közülük a legnagyobbak 9kg, 11kg, 13kg és egy csodaszép 15,3 kilós pikkelyes!!! Maximálisan elégedett voltam, teljesítettem az elvárásaimat, 15kiló fölötti példányt fogni, a lehető legtöbbet, decemberben! Még nem tudtam mi vár rám a következő napon.

Fagyos esték

Fagyos esték

Fagyos esték

Fagyos esték

 

Este ismét hasonló etetési taktikát választottam, és a helyet alaposan megetettem. Ezután a nappali horgászatomnak sajnos vége lett, és az álmok szigetére eveztem.

A következő igencsak fagyos éjszaka után egy ködös, átfagyott reggelre ébredtem fel. A botokat,a matracot és a merítőt is jég borította. Ez azonban a szerelékek bejuttatásában nem tudott meggátolni.

10 percel később már mindkét végszerelék a helyén volt, és én alig vártam az első kapást.

Rögtön az első egy igazi lassú húzós kapás volt,ami jó halra engedett következtetni. A fárasztás elég lassan ment, éreztem hogy egy kivételes ponty van a horgomon.

Arról, hogy igazam van 10 perc múlva győződtem meg, mikor egy gyönyörű világos színű 17,4 kilós téli csodát merítettem meg! A fagyos idő miatt a pontyot gyorsan lefotóztam és hazaengedtem, szeretett folyómba. A fogás után a kapások már nem voltak olyan intenzivek, de estig még így is fogtam néhány 10 kiló körüli egyedet.

Este nem etettem már annyit mint az elmúlt napokban, mivel a következő nap már haza kellett mennem. Az utolsó délelőttöt még megkoronáztam két szép 10kiló körüli pontyal. A pontyok között szépen lassan összepakoltam, mindent beraktam a kocsiba és haza indultam, Kolínba. Minden halamat kombi-előkével fogtam, amit az új Carp´R´Us Strip-X előkezsinórból készítettem, a bevonat eltávolítása után, egy Longshank Nailer ATS-t kötöttem 8-as méretben, kiegészítve egy Mouthsnaggerrel.

Csaliként főleg Kill Krill Attract Hookers-t használtam 18as méretben,valamikor egy 14mmes Squid&Octopus pop-uppal kiegészítve, de minden esetben a számomra nélkülözhetetlen Kill Krill pasztába csomagolva.

Fagyos esték

Fagyos esték

Fagyos esték

Szeretnél hozzászólni?
Kommenteld a cikket Facebook-oldalunkon!

 

Kommentelheted a Google Plus oldalunkon is!

 
FacebookTwitterGoogle bookmark

Frank Pizon - A nádas hangjai

Trakker TV

Hirdetés